Hadd kezdjem a történetemet azzal, hogy már több éve egyedül élek. A fiam elment egy másik városba tanulni, ott talált egy barátnőt és ott maradt. A férjemmel sokáig együtt éltünk, de három éve meghalt. Még fiatal volt, de a rákjára nem volt gyógymód.
A helyzet az, hogy a fiam nemrég mondta, hogy a barátnője terhes lett, így végre megszervezik az esküvőt. Az örömöm nem ismert határokat!
Az egyetlen dolog, ami bosszantott, hogy nem volt pénzem arra, hogy a fiamnak tisztességes ajándékot vegyek.
Habozás nélkül úgy döntöttem, hogy elmegyek a közjegyzőhöz, hogy a fiam javára írassam át a lakást. Amíg élek, addig segítek nekik, tanítom őket, amennyire csak tudom, és ha már nem leszek, saját fészkük lesz.
Amikor a szomszédaim hallottak erről, elkezdtek lebeszélni, a fő magyarázat az volt, hogy ha én már nem leszek, a lakás úgyis a fiamé lesz, tehát szükségem van egy másik ajándékra. A bátyám még azt is felajánlotta, hogy kölcsönadja a pénzt, hogy vehessek valami mást, de én nem akartam, úgy gondoltam, hogy ez lesz a legjobb megoldás számomra. Miután összegyűjtöttem az összes dokumentumot, elmentem a helyi közjegyzőhöz.
Egy fiatal nő fogadott, aki figyelmesen végighallgatott mindent és végül azt mondta :
-Ön nagyon jó, hogy ilyen ajándékot akar tenni a fiának, de szeretném megkérdezni, hogy ezen a lakáson kívül van-e más lakása, ahol vészhelyzet esetén lakhatna? Esetleg egy nyaraló vagy egy garázs?
– Nem, mi köze van ennek bármihez is? kérdeztem, őszintén szólva nem értettem, mit akar tőlem.
De aztán elkezdett történeteket mesélni hozzám hasonló nyugdíjasokról, akik mindent felírtak a gyerekeiknek, aztán kidobták őket az utcára. Az öregeknek nem volt hova fellebbezniük, mert minden legális volt.
Bocsánatot kértem, és megígértem, hogy átgondolom a dolgot. Hazafelé felhívtam a bátyámat, és megkértem, hogy adjon kölcsön egy kis pénzt, és elmondtam neki, hogy a közjegyző meggyőzött, hogy ne hibázzak. Meglepődött, hogy valakinek sikerült meggyőznie engem.
Persze nem hiszem, hogy a fiam képes lenne kidobni az utcára, de jobb, ha ez ellen bebiztosítjuk magunkat, mert nem lehet tudni, milyen sors vár rá és a felesége jellemére.
Egyébként tényleg hozzám költöztek. Most együtt élünk és várjuk a babát, nincsenek viták, remélem, továbbra is békében fogunk élni. A lakást pedig a fiam kapja meg, de csak miután elmentem.
Amikor a szomszédaim hallottak erről, elkezdtek lebeszélni, a fő magyarázat az volt, hogy ha én már nem leszek, a lakás úgyis a fiamé lesz, tehát szükségem van egy másik ajándékra. A bátyám még azt is felajánlotta, hogy kölcsönadja a pénzt, hogy vehessek valami mást, de én nem akartam, úgy gondoltam, hogy ez lesz a legjobb megoldás számomra. Miután összegyűjtöttem az összes dokumentumot, elmentem a helyi közjegyzőhöz.
Egy fiatal nő fogadott, aki figyelmesen végighallgatott mindent és végül azt mondta :
-Ön nagyon jó, hogy ilyen ajándékot akar tenni a fiának, de szeretném megkérdezni, hogy ezen a lakáson kívül van-e más lakása, ahol vészhelyzet esetén lakhatna? Esetleg egy nyaraló vagy egy garázs?
– Nem, mi köze van ennek bármihez is? kérdeztem, őszintén szólva nem értettem, mit akar tőlem.
De aztán elkezdett történeteket mesélni hozzám hasonló nyugdíjasokról, akik mindent felírtak a gyerekeiknek, aztán kidobták őket az utcára. Az öregeknek nem volt hova fellebbezniük, mert minden legális volt.
Bocsánatot kértem, és megígértem, hogy átgondolom a dolgot. Hazafelé felhívtam a bátyámat, és megkértem, hogy adjon kölcsön egy kis pénzt, és elmondtam neki, hogy a közjegyző meggyőzött, hogy ne hibázzak. Meglepődött, hogy valakinek sikerült meggyőznie engem.
Persze nem hiszem, hogy a fiam képes lenne kidobni az utcára, de jobb, ha ez ellen bebiztosítjuk magunkat, mert nem lehet tudni, milyen sors vár rá és a felesége jellemére.
Egyébként tényleg hozzám költöztek. Most együtt élünk és várjuk a babát, nincsenek viták, remélem, továbbra is békében fogunk élni. A lakást pedig a fiam kapja meg, de csak miután elmentem.
