Két új törvényjavaslatot terjesztett az Országgyűlés elé a Tisza Párt, amelyek
a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetésétJogi ágazat
és a politikai reklámok szabályozását célozzák. A frakció indoklása szerint a hivatal nem lát el valós közfeladatot, a javasolt plakáttörvény pedig az egyenlő emberi méltóságot sértő, gyűlöletkeltő tartalmak megjelenését akadályozná meg.
A benyújtott csomag emellett a józsefvárosi egyetembővítés által érintett lakók lakásügyének rendezését is magába foglalja.
A javaslatcsomag három fő intézkedést tartalmaz. Az egyik a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetése. A javaslat része a hivatal felszámolása. Ennek előszeleként a Tisza már korábban benyújtott egy Alaptörvény-módosítást is, amelyből törölnék a Szuverenitásvédelmi Hivatalra való utalásokat. A terv Melléthei-Barna Márton nevéhez fűződik.
Rendkívüli döntés született: Kiderült, mit csinálnak Orbánék kulcsfontosságú hivatalával
Demeter Márta
2026. június 3., 08:58 · Belföld
A Tisza szerint nem lát el tényleges közfeladatot.Tisza Párt programja
Továbbiak felfedezése
Fordítóeszközök és erőforrások
Végrehajtó hatalom
Webportálok
Két új törvényjavaslatot terjesztett az Országgyűlés elé a Tisza Párt, amelyek
a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetésétJogi ágazat
és a politikai reklámok szabályozását célozzák. A frakció indoklása szerint a hivatal nem lát el valós közfeladatot, a javasolt plakáttörvény pedig az egyenlő emberi méltóságot sértő, gyűlöletkeltő tartalmak megjelenését akadályozná meg.
A benyújtott csomag emellett a józsefvárosi egyetembővítés által érintett lakók lakásügyének rendezését is magába foglalja.
A javaslatcsomag három fő intézkedést tartalmaz. Az egyik a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetése. A javaslat része a hivatal felszámolása. Ennek előszeleként a Tisza már korábban benyújtott egy Alaptörvény-módosítást is, amelyből törölnék a Szuverenitásvédelmi Hivatalra való utalásokat. A terv Melléthei-Barna Márton nevéhez fűződik.
„Az Országgyűlés megállapítja, hogy a Szuverenitásvédelmi Hivatal tényleges közfeladatot nem lát el, létrehozása pusztán politikai szándékot és érdeket szolgált. A Szuverenitásvédelmi Hivatal valódi célja az volt, hogy politikai célból nyomást gyakoroljon az állampolgárokra, illetve egyes szervezetekre, sajtótermékekre. Mivel a fenti tevékenység nem kívánatos egy alkotmányos demokráciában, ezért az Országgyűlés e törvénnyel megszünteti a Szuverenitásvédelmi Hivatalt” Politika
– írták a javaslatban.