Idős nagypapám holtan esett össze a vasútállomáson.. ekkor a 17 éves Alexandra odalépett hozzá, és EZT művelte vele

Juhász Alexandra (17) a héten éppen hazafelé tartott az iskolából, amikor a vonatállomáson meglátta, ahogy egy vonatra várakozó idős férfi hirtelen összeesik. Azonnal a segítségére sietett, megpróbálta felébreszteni a beteget, aki nem reagált, így megvizsgálta légzését is, miközben más diákok értesítették a mentőket.

A férfi már nem lélegzett, így mentésirányító bajtársunk instrukciói alapján a fiatal diáklány habozás nélkül megkezdte az újraélesztést, amihez perceken belül tatabányai bajtársaink is csatlakoztak és emelt szinten folytatták az életmentést. Az időben megkezdett mellkasi nyomások végül sikerre vezettek és a férfit kritikus állapotban kórházba szállították a mentők. “Úgy érzem, hogy minden embernek ezt tanulnia, gyakorolnia kellene, és cselekedni, ha bármi ilyen történik körülöttük.

Merjenek közbelépni, mert valakinek közbe kell, mert az az ember akinek segítünk bárkinek lehet az anyukája, apukája. Ezért, ha a mi szüleink lesznek rosszul, nekik is segítsen valaki, jusson esély minden embernek. Ha megment egy életet, többet is megment!” – üzente Alexandra. Ha szeretnéd megtanulni az újraélesztés lépéseit, várunk minden hónap első hétfőjén, bármelyik megyeszékhelyi mentőállomás Hősképzőjén! Mielőbbi felépülést kívánunk, az életmentésben résztvevőknek gratulálunk!

Related Posts