Amputáció után, meghalt a kórházban Emil. Tina, és a család gyászolva jelentették be a hírt

A barátok az utolsó pillanatig bíztak Jellinek Emil felépülésében.

„Emil szerda éjjel hunyt el egy budapesti kórházban. Furcsa ez, mert a legfrissebb információim szerint már épp kezdett jobban lenni, mielőtt végleg feladta volna a küzdelmet. Régóta küzdött egészségügyi gondokkal, március elején az egyik lábát is amputálni kellett.

Nagyon sajnálom, mert évtizedek óta nagyon jó barátok voltunk, mindig szorított nekem a futamokon. Minden héten bejött az istállóba, hogy megkérdezze, milyen formában vannak a lovaim, na és persze én.

Jókat nevettünk együtt, ugyanakkor komoly témákról is tudtunk beszélgetni. Soha nem fogom elfelejteni” – nyilatkozta Lakatos Csaba, a 2021-es ügetőderbi győztese.

Related Posts