Elaludt a volán mögött a 24 éves Vanda, kirepült az autóból, és a helyszínen szörnyethalt.

Megmentette kislánya és öccse életét a Kömpöcnél elhunyt 24 éves édesanya.

Ahogy arról korábban hírt adtunk, tragikus baleset történt szombaton kora reggel Kömpöcnél. A 24 éves sofőr kirepült a kocsijából és a baleset helyszínén belehalt sérüléseibe. Az autó totálkáros lett, maga a helyszín is a borzalmas becsapódást tükrözte: a mezőn és az út mellett ugyanis mindenhol a kocsiról leszakadt darabok hevertek. Egy ismerős elmondása szerint Vanda éppen a munkahelyére tartott, amikor elaludt a volán mögött.

Árokba csapódott, kidöntött egy oszlopot és a mezőn állt meg egy autó Kömpöc közelében, a Kiskunmajsára vezető úton egy 24 éves édesanya. A fiatal nő nem kötötte be a biztonsági övét, ezért az ütközés következtében kirepült az autóból és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy már nem tudtak rajta segíteni, a helyszínen elhunyt. Vanda éppen a munkahelyére tartott és a halálos baleset előtt tette ki az autóból három éves kislányát és tizenéves öccsét.

“Vandát mindenki szerette. Sokan ismerték őt. Dolgos lány volt. Most is dolgozni indult, csak sajnos már nem ért oda” – mondta el a Ripostnak az elhunyt egyik munkatársa. Vanda kéthetente járt ki- és bepakolni egy közeli vidéki üzembe.

Bár Vanda akkor ezt még nem tudhatta, de megmentette egyetlen kislánya és öccse életét is.

Napközben a kicsikre vigyázott, este dolgozott. Sajnos elaludt a volánnál. Pont a szörnyű baleset előtt tette le a kicsiket. A hároméves kislányát és az öccsét, akit szintén ő nevelt. Még szerencse, hogy már nem ültek vele az autóban, amikor az egész történt.

– magyarázta.

A fiatal Vandát rengetegen gyászolják, a család, ismerősök, barátok. A falubeliek szerint a fiatal nő egy csodálatos ember és annál is csodálatosabb édesanya volt.

Sajnálom, ami történt vele. Vanda egy nagyon dolgos, nagyon jószívű, kedves, mosolygós, mindig jókedvű anyuka volt, aki mindent megtett a kislányáért. A hároméves Blankának még szüksége lett volna az édesanyjára… most lett kiscsoportos. Felfoghatatlan tragédia.

– tudatta korábban a Borssal a nő egyik ismerőse.

Vanda és családja egyébként a tragédia előtt egy héttel a horvátországi Crikvenicán nyaralt, ahol rengeteg boldog pillanatot éltek meg. Senki sem számított arra, hogy ilyen szörnyűség az ő családjukban is megtörténhet.

“Nem is tudom mit mondhatnék. Könnyeimet hullajtva írom a sorokat. Egyszerűen soha nem gondoltam volna, hogy bármikor is te leszel az az ember, akit most minden ismerős-család-barát sirat. Csodálatos anyuka, feleség, testvér voltál és az is maradsz örökre. Soha nem felejtünk téged!”

– olvasható a szívszorító búcsú üzenet Vanda lánytestvére közösségi oldalán.

Related Posts