Story legfrissebb címlapján mutatta be Vitray Tamás a negyedik feleségét, Évát, ahogy lapunknak adott interjúja során árulta el azt is, hogy ismét megnősült. A legendás tévés a Fókusznak is mesélt újdonsült hitveséről. Mint kiderült, régi az ismeretségük, idestova 35 éve ismerik egymást.
Az utóbbi időben azonban közelebbi lett a viszonyuk, ugyanis Vitray Éva szomszédságába költözött még 2019-ben. Eleinte csak köszönőviszonyban voltak, majd együtt kezdtek dolgozni a tévés YouTube-műsorán.
Éva nem televíziós, azonban a színházi világban dolgozott, így nem volt idegen számára a műsorkészítés. „Zeneakadémiát végzett operaénekes vagyok, már nem énekelek – mesélte Éva, aki mindig nyomon követte immár férje munkásságát. – Találkoztunk interoperett- és egyéb alkalmakkor, fogadásokon, előadásokon, úgyhogy távolról követtük egymást.”
A házaspár szívesen utazik és jár színházba, közös témájuk pedig a család. Kettejüknek együtt négy gyereke van, a tévésnek két fia, míg feleségének egy ügyvéd lánya és egy jogi tanulmányait folytató fia. Unokája egyelőre csak Vitraynak van, és mint mesélte, hamarosan megérkezik első dédunokája is.