Már 1990.-ben tudták a Bicskei gyermekotthon igazgatójáról, hogy mit művel a gyerekekkel. Megszólalt az egyik áldozata

Akkoriban nem tudtuk, mi az, hogy pedofil, úgyhogy csak azt tudtam meg hamarosan, hogy János bácsival vigyázni kell, mert meleg. Ezt mindenki tudta, közszájon forgott,

mondta a Szabad Európának a pedofília miatt elítélt V. Jánosról az a férfi, aki 1990-ben került a bicskei gyermekotthonba. Balázs akkor 13 éves volt és a viselkedési problémái miatt került az otthonba, bár hétvégenként hazajárt. Elmondása szerint az ottléte alatt is sok balhéba belekeveredett, volt, amiből rendőrségi ügy is lett, de V. János segített nekik ilyenkor is.

Balázs a lapnak elmesélte azt is, hogy hogyan molesztálta a pedofil igazgató.

Le kellett mennem az irodája melletti lakórészébe. Megmutatta a fürdőkádját, és mondta, hogy fürödjek meg. Ezután elment, és rám zárta a lakás ajtaját. Amikor visszajött, elkezdett fogdosni, és azt mondta, fogjam meg én is. Igazából ennyi volt. Nem erőszakolt meg, de fogdosott, én összehúztam magam, erre ő ölelgetett.

A cikk szerint a nevelőotthonban élő gyerekek sokat cigiztek, és minden nevelő elől el tudták dugni a cigit, mert az alsónadrágjukba rejtették el, V. Jánosnál azonban ez a trükk nem működött, amikor pedig valamelyik gyereknél megtalálta a cigit, akkor lekevert egy pofont.

„Az a borzasztó, hogy még mi is igazságosnak éreztük ezeket a pofonokat, amiket kaptunk. De amennyire kedvelte mindenki, annyira elterjedt volt a fiúk között az is, hogy »Vigyázz a János bácsival!«

Balázs azt mondja, hogy a társaival sosem beszélt arról, hogy mi történt vele, 32 évig senkinek nem mesélt róla.

Sokáig nem tudtam, miért áll a hátamon fel a szőr, amikor belelihegnek a fülembe. 2016-ban, amikor kibukott az egész botrány, nagyon felzaklatott, komolyan előjött a PTSD-m. Akkor megpróbáltam elmondani az akkori barátnőmnek, de nem igazán találtam nyitott fülekre, továbbra is magamba zártam. Volt egy másik traumám pár évvel ezelőtt, és ezután fordultam pszichológushoz. Ott ez is újra felszínre bukott. Azóta terápiára járok.

Related Posts