Tragédia! Reggel gyomorfájásra panaszkodott, délután pedig felesége és 5 hónapos kislánya szeme láttára halt meg a budapesti férfi

Több mint másfél órán keresztül küzdöttek a mentősök egy 40 év körüli férfi életéért az egyik budapesti lépcsőházban az év első napjaiban, de már nem tudtak segíteni rajta. A férfi gyomorfájásra panaszkodott, fél nap múlva pedig szívinfarktusban halt meg.

Gyomorfájással kezdődött

A fiatal családapa gyomortáji fájdalomról panaszkodott már kislánya reggeli etetésnél is, de nem gondolta, hogy komoly a baj. A fájdalom azonban napközben egyre erősödött, így délután ismét megemlítette feleségének, hogy nem érzi jól magát és már levegőt is nehezebben kap.

A lépcsőházban esett össze

Az aggódó asszony hosszas kérlelésére végül családostól indultak el kórházba, ám a földszintre érve a férfi összeesett, ezért mentőt hívtak. A rémült nő, még a hordozóban levő 5 hónapos csecsemőjének hangos sírása ellenére sem esett pánikba és végig pontosan követte a mentésirányító utasításait.

Nem tudták újraéleszteni

Miután kiderült, hogy a beteg nem lélegzik, a telefonon kapott instrukciók szerint megkezdte férje újraélesztését. A perceken belül kiérkező mentők emelt szinten folytatták az ellátást és még a lehetetlent is megpróbálták, de a férfi életét nem sikerült megmenteni.

Bármikor kialakulhat a szívinfarktus

„Részvétnyilvánítás után, a mentők az eset kapcsán arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy nem csak stressz hatására, munkában, sportolás vagy mozgás során, hanem akár otthoni pihenés alatt is kialakulhat szívinfarktus” – írja az Országos Mentőszolgálat.

Korábban is jelentkezhetnek a tünetek

Bár hirtelen is jelentkezhet, de a szívinfarktusra utaló tünetek sokszor órákkal, napokkal vagy már hetekkel korábban figyelmeztető jelek alakulnak ki, amik felismerése életmentő lehet.

Szívinfarktus tünetei

  • Nyomásérzés a mellkas közepén, esetleg furcsa teltségérzés, vagy szorító mellkasi fájdalom, ami több percen keresztül fennáll;
  • Kisugárzó fájdalom a mellkasból a váll, a kar, a hát vagy akár a fogak, állkapocs irányába;
  • Egyre sűrűsödő mellkasi fájdalmak;
  • Folyamatosan fennálló fájdalom a has felső részén;
  • Légszomj;
  • Izzadás;
  • Megsemmisülés érzés;
  • Ájulás;
  • Hányinger, hányás.
  • Ha ezekkel a riasztó tünetekkel találkozol, hívd a 112-t

Related Posts