Végre teljesülhet Tóth Gabi vágya – EZT nem tudta megadni neki Krausz Gábor

Édesapja kísérheti majd oltárhoz?

Tóth Gabit sokszor teljesen alaptalanul boronálta össze a sajtó egy-egy ismert kollégájával, pedig elmondása szerint mindig is a komoly kapcsolatok híve volt.

Jött is a nagy szerelem Krausz Gábor személyében.

– Én mindig a szerelmet kerestem, azt az embert, akihez férjhez mehetek, akitől majd gyerekem lehet. Mindig úgy mentem bele egy kapcsolatba, hogy az illetőről elképzeltem, ahogy megkéri a kezem, az esküvőnket, ahogy a lányok többsége teszi – vallotta be Tóth Gabi a Mutasd Magad című műsorban.

Krausz Gábor annak idején meg is kérte az énekesnő kezét, férjhez is ment, de a menyegzőjükkel kapcsolatban valamit azonban máig sajnál.

Sajnos nem lehetett egyházi esküvőnk, mivel ő egy másik felekezet tagja.

Nekem nagy vágyam volt mindig, hogy édesapám az oltár elé kísérjen. Az egy olyan szentséges dolog, ami hihetetlen erős köteléket ad. Nem akartam erőltetni, mert elfogadtam, hogy a partnerem nem annyira szerette volna ezt. Most viszont másban vagyok, talán majd egyszer megadatik még ez nekem…” – mondta sokat sejtetően az énekesnő, aki több hónapja Papp Máté Bence táncossal alkot egy párt.

Vajon teljesülhet a vágya, Máté megadhatja neki azt, amit Krausz Gábor nem?

Related Posts