DRÁMA! Végezni akartak Orbán Viktorral. Vörös parókában és taxisnak öltözve… Az egész országot sokkolta, ami történt:

A vád szerint az államrend megdöntésére készültek. Megszületett az elsőfokú ítélet a 62 éves gödöllői M. Péter és a 60 éves budapesti R. Gyula, ügyében, akiket még 2015 novemberében fogtak el, és akiknek autójában két géppisztolyt, több tucat lőszert és egy hangtompítót is találtak. Az akkor 62 éves M. Pétert és a 60 esztendős R. Gyulát a zsaruk kapcsolták le, kocsijuk és lakásuk is tele volt fegyverrel és lőszerekkel. A hatóságok telefonos lehallgatás után jutottak el a férfiakig, akik aggasztó üzeneteket váltottak. -írja a lap.

– Meg kell győzni a mostani vezetőket, hogy adják fel a hatalmukat. A meggyőzés lehet persze egy da­rab ólom formájában, a fejbe – váltott szót a két férfi telefonon. A fenyegetés komolynak tűnt, még a miniszterelnököt is kimenekítették abból az iskolából, ahol beszédet tartott.Két mindenre el­szánt, elrettentő férfi helyett azonban két megtört kisnyugdíjas je­lent meg a Fő­városi Törvényszéken.

A bevásárlószatyrát szorongató M. Pétert vezetőszáron hozták be, őt ugyanis emberölés előkészületével vádolják. Társa, R. Gyula láthatóan igyekezett jó messze ülni tőle, ő jelenleg is szabadlábon védekezik. Kiderült, a miniszterelnök elleni merénylettel nem vádolják őket. Tervezgettek viszont más akciókat a radikális Magyar Nemzeti Hadsereg tagjaiként, amelynek ve­lük együtt négy tagja van. A vád szerint a két férfi 2015-ben határozta el, hogy pénzéért meggyilkolnak egy gödöllői roma férfit. Ehhez rengeteg hatástalanított fegyvert vásároltak Szlovákiában, amelyeket Gyula, gépésztechnikusi tudását bevetve visszaélesítettek. Majd aprólékos tervet eszeltek ki: feltérképezték a házat.

Az álcázás érdekében vörös színű parókát, kék esőkabátot vettek. Még taxisrendszámot is szereztek, hogy taxisnak tűnjenek. A bátrabb M. Péter volt, aki kijelentette: bárkit lelő, akit bent talál. A gyilkosság után a házat felgyújtották volna. Dacára az aprólékos tervnek, senkit nem lőttek le, sőt a következő két hasonló kísérlet sem jött össze. Péter mo­tivációja pedig a vallomása szerint az volt, hogy bekerüljön a hírekbe.

Ezért még azt is megtette volna, hogy a villamoson lövöldözzön. Egyszer fel is szálltak egy fővárosi járatra és az ujjukkal imitáltak lövéseket. Minderre rengeteg idejük volt, állása régóta nem volt egyikőjüknek sem. Épp egy újabb akció tervét boncolgatták, amikor Gyula megelégelte az egészet. Saját magát feljelentette a rendőrségen. A barátságuk megromlott. Gyula maga kérte a bíróságon: nehogy Péter mellé kelljen ülnie. Gyula bocsánatot is kért. – Nagyon megbántam, szeretném visszacsinálni, de ezt már nem lehet – idézte a bíró R. Gyula korábbi vallomását.

Related Posts