Végre jó hírek érkeztek: – Akár 5%-os rendkívüli nyugdíjemelés is jöhet 2023-ban: nem tágít a horrordrágulás, muszáj lépni? Rettenetes árnövekedés, cselekednünk kell?
A nyugdíjasok abban bíznak, hogy az év folyamán lesz még egy javító nyugdíjemelés, mert a 13. havi juttatás nem tudta ellensúlyozni a magas nyugdíjas inflációt – mondta Farkas András nyugdíjszakértő az InfoRádióban, aki szerint a javítás mértéke négy-öt százalék lehet.
Decemberben még 15 százalékos éves inflációval számolt a kormány, de azóta úgy látszik, hogy az emelés nem fogja fedezni az idei inflációt.”
Farkas András nyugdíjszakértő szerint azonban ezt a mértéket a nyugdíjasszervezetek és az összes érintett nyugdíjas is kicsit kétkedve fogadja, tekintettel arra, hogy a nyugdíjas infláció 26 százalék fölött volt az év első három hónapjában.
Vagyis a 15 százalékos januári emelés – még ha ideszámítjuk a februárban kézhez kapott 13. havi nyugellátást is – nem képes ellensúlyozni ezt a nagyon magas nyugdíjas inflációt, mondta.
Ráadásul az áremelkedés mértéke a szakértői konszenzus és a Magyar Nemzeti Bank inflációs előrejelzése szerint is elérheti a 19, de akár a 20 százalékot is éves szinten.
Így a 15 százalékos januári emelést mindenképp korrigálni kell majd. A nyugdíjkorrekció normál esetben mindig novemberben esedékes, viszont az elmúlt években nem egyszer történt rendkívüli, évközi emelés is.