Gyászba borult egész MAGYARORSZÁG – Mindenkit sokkolt a tragikus hír: 74 éves korában váratlanul fellépő egészségügyi probléma következtében megrázó hirtelenséggel elhunyt Vágó István – írja a Demokratikus Koalíció közleményében.
Pártja, a DK az alábbi szöveggel búcsúzik tőle: A sikeres televíziós, az ország egykori legnépszerűbb vetélkedőjének vezetője, a Szkeptikus Társaság alapítója, a Demokratikus Koalíció elnökségében sok-sok éven át dolgozó társunk örökre itt hagyott minket. A tényekért, a tudományért, a rációért és a szabad, európai Magyarországért folytatott küzdelmét mostantól nélküle kell folytatnunk Vágó István 1949-ben született Budapesten.
Édesapja egykor katolikus papnak készült, a pesti Érseki Katolikus Gimnáziumban tanított. Békéscsabai születésű édesanyját a második világháborúban zsidó származása miatt családjával együtt Auschwitzba deportálták, ahonnan édesapja, nagyszülei és testvére már nem tértek vissza.
Vágó István gyógyszer-vegyészmérnöknek tanult, majd a MEDIMPEX külkereskedelmi vállalatnál dolgozott. Képzett idegenvezető, de ezt a szakmát sosem gyakorolta. 1976-ban jelentkezett a Magyar Televízió által meghirdetett Riporter kerestetik vetélkedőbe, ahol Vitray Tamás a döntő után felajánlotta neki egy barkochbajáték vezetését.
Azóta kedvelte a vetélkedőjátékok minden fajtáját, melyek közül többet műsorvezetőként is kipróbált.1997-től rövid ideig a TV2-nél volt, ahol a Mindent vagy semmit című műsort vezette, amit még a Magyar Televízióban kezdett, 1993-ban.
Grétsy Lászlóval közösen vezette 1987-től 1997-ig az Álljunk meg egy szóra! c. nyelvművelő műsort. 2000-től 2007-ig a Legyen Ön is milliomos! néven ismert műsort vezette. 2007. november 5-étől a Pókerarc című vetélkedőt vezette Sebestyén Balázzsal 2008-as év első felében ismét a némileg megváltozott Legyen Ön is milliomos!-nak volt a házigazdája.