Shobert Norbi összeesett a háza előtt! Megrázó felvétel

“Schobert Norbi visszavonul, nincs tovább, ennyi volt! Értetlenkedve kapkodja a fejét mindenki, kivéve talán azt a 47 ezer fős bandát, akik azért tömörültek, hogy együtt utálják a Schobert-családot.

De mindegy is, a lényeg az, hogy sem Norbit, sem pedig a feleségét, Rubint Rékát nem úgy ismeri ez az ország, mint akik bármit is föladnának! Eddig.

Norbi csak hallgatott, nem beszélt. Mostanáig. Ám most úgy döntött, kiáll és mesél, szembe néz az országgal” – hangzik el a TV2 Tények Plusz című műsorának riportjában.

A riportban szóba kerül, hogy Schobert Norbit 40 millió forintra büntette meg a Gazdasági Versenyhivatal, ugyanis megállapították, hogy a Norbi Update termékek forgalmazója több szempontból is megtévesztette a fogyasztókat.

“Lehet, hogy sok voltam 30 évig ennek az országnak, úgyhogy kicsit most akkor visszavonulok, és lesz egy kis Norbi-hiány. Ezt elérték, akkor hajrá” – közölte döntését Schobert Norbi.

“Nekem ez egy kegyelemdöfés. Nem csak a 40 millió a kegyelemdöfés, hanem önmagában az egész visszhang, ahogy a cikkek megjelentek és azt írják, hogy én 30 éve hazudok és nem mondok igazat az embereknek…Én feltettem az életemet az Update-re” – árulta el a fitneszguru.

Ám a riport elsősorban nem ezért különleges, hanem azért, mert Norbi megmutatott egy eddig soha nem látott, megrázó felvételt.

Azt, hogyan lett rosszul másfél évvel ezelőtt házuk kapujánál. Ekkor kapott sztrókot. Kutyája mentette meg az életét, aki átszaladt a szomszédhoz.

Látható, hogy Norbi tehetetlenül fekszik az utcán, a kutya pedig segítséget hív:

Related Posts