Szomorú hír érkezett. Semmilyen előzménye, tünete nem volt, váratlanul lett rosszul Gálvölgyi János

„A papával sajnos másodjára fordult elő, hogy ilyen kritikus állapotban került kórházba.”

Gálvölgyi János lányai nehéz időszakon vannak túl. Nemrég erről is meséltek a Best magazinban.

Mint akkoriban megírtuk, az egész ország izgult a legendás színművészért, aki májusban rosszul lett, légzésnehézséggel küszködött, majd miután hiába várták a mentőt, lányai vitték be a kórházba. Gálvölgyi Dorka és Eszter ekkor és most is köszönik a sok-sok szeretet, ami feléjük és a családunk felé áradt, de ahogy magyarázzák, szeretnék már ezt az egészet elfelejteni, és többet nem beszélni róla.

Nem ez volt az első eset, ami aggodalomra adott okot

– Akkoriban valóban rengeteg téves információ jelent meg. Röviden: egy bakteriális fertőzéssel, az úgynevezett atípusos tüdőgyulladással vittük kórházba.

Ennek a betegségnek semmilyen előzménye, tünete nincs, ez bárkivel, önnel, velem, fiatallal, időssel megtörténhet.

Ennek lett a következménye, hogy bevizesedett a tüdeje, és életveszélyes szívelégtelenség alakult ki. Az első néhány nap kritikus volt, az orvosok nem sok jóval biztattak, végül is az, hogy 75 évesen ki tudott a papa ebből jönni, és fel tudott állni, hogy ma már újra dolgozhat, részben csoda, másrészt annak is köszönhető, hogy nagyon erős a szervezete. No és annak, ami a vizsgálatok során kiderült, hogy semmilyen betegsége nincs. Hálával tartozunk a fantasztikus egészségügyi ellátásnak, hogy vannak elhivatott nővérek, hogy vannak még remek orvosok, akik mindent elkövettek érte. Rögtön hozzáteszem, semmilyen különleges bánásmódban nem részesült, pontosan ugyanolyan figyelmet kapott, mint bármelyik sorstársa.

A papával sajnos másodjára fordult elő, hogy ilyen kritikus állapotban került kórházba, először hét évvel ezelőtt, éppen az esküvőm előtti napon.

Akkor vesekómája volt, amelynek szintén nem volt előjele. Szóval az utóbbi években alaposan kijutott a családunknak – árulta el Dorka.

Related Posts