“Nagyanyám fiatalon és szerelem nélkül ment férjhez. De méltósággal viselte a házasságot, és soha egy panaszos szót sem hallottam tőle… Egészen addig, amíg a 75 éves nagyapámat be nem utalták egy szanatóriumba. A nagymamám bepakolt neki egy bőröndöt, és 21 napra elutazott. Az utolsó napon felhívott, hogy ott találkozott egy figyelemre méltó nővel, és nem jön vissza. Nála fog maradni. De a nagymama egy könnyet sem ejtett. Hálaadó misét rendezett a templomban, és úgy örült, mint egy gyermek…”.
A nagymama úgy élt nagyapa árnyékában, mint a cselédlánya. Egészen addig, amíg nagyapa beutalót nem kapott egy szanatóriumba.
Szeretném elmesélni a nagymamám történetét, aki két hete halt meg 90 éves korában. Csak évekkel később jöttünk rá, hogy milyen erős asszony volt. Élete nagy részét a nagyapjával töltötte, aki egy különös ember volt. Elviselhetetlen jelleme volt, és mindent uralt a házban.
Gyerekként ezt nem vettem észre, mert ritkán látogattam meg őket, és egyszerűen nem figyeltem az ilyen dolgokra. Velünk, az unokákkal szemben másképp viselkedett. Megengedte magának, hogy viccelődjön és játsszon velünk… Ezért fogalmam sem volt arról, hogy a nagymamám min ment keresztül az évek során. Tőle teljes alárendeltséget követelt.
Nagymama egy szó nélkül, tiltakozás vagy panasz nélkül tűrte a sorsát. Így tanították őt. Fiatalon és szerelem nélkül ment férjhez. Kötelességként kezelte a házasságot, és csodálkozott, hogy manapság ennyi válás van, és hogy az emberek nem tartják tiszteletben a saját fogadalmukat…..
Évtizedekig kitartott nagyapja mellett. Egészen addig, amíg nagyapja egészségi állapota meg nem romlott, és orvosi döntéssel szanatóriumba nem küldték gyógykezelésre. Ő akkor 75 éves volt, a lány nyolc évvel volt fiatalabb nála.
Kivasalta az ingeit, kifényesítette a cipőit, a legjobb ruháit egy bőröndbe pakolta, hogy minden tökéletes rendben legyen. Nagyapa pedig felpuffadva távozott, mert úgy gondolta, neki nincs szüksége gyógyfürdőre.
A turnus utolsó napján nagypapa telefonált. Bejelentette, hogy nem jön vissza…..
Egész 21 napig volt távol. Ez idő alatt nem volt vele kapcsolat. Aztán hirtelen, az utolsó napon a nagymama vette fel a telefont. Azt hitte, nagypapa azzal az utasítással hívja, hogy mikor jöjjön érte a vonathoz… De nem!
Azt mondta, hogy találkozott valakivel, és hogy a nagymama ne várjon rá, mert nem fog visszajönni. Együtt fog élni azzal a nővel. Így döntött. De a nő nem akarta megállítani!
Soha nem láttam még a nagymamámat boldogabbnak, mint azon a napon. Boldog volt, mint egy kisgyerek. Rohant a templomba, hogy hálaadó misét rendeljen az új élet kezdetéért. Végre túl volt rajta.
A nagymamám számára ez egy új élet kezdete volt.
Nincs többé verekedés a legcsekélyebb okból. Nincs többé ingek vasalása, hogy a legkisebb gyűrődés se maradjon az ingujjon, mert végül is ez egy hatalmas sértés…..
Nincs többé szigorúan meghatározott időpontban főzött vacsora… Elvégre, ha a nő öt percet késett, már nem evett, és rögtön leszidta.
Nincs többé cigarettafüst belélegzése, körömlevágások feltakarítása a padlóról és a sarkokban lévő szemét összeszedése, amit nem dobott ki a kukába.
Véget vetett annak, hogy mindent egy olyan férfi diktálta , aki szolgaként kezelte, és soha egy jó szót sem szólt hozzá.
Eleinte csak attól reszketett a félelemtől, hogy a nagyapja egy nap meggondolja magát, és egy bőrönddel a kezében megjelenik a küszöbén… De csak azért jött vissza, hogy elvigye a holmiját.
Ettől kezdve a nagymama egyedül kezdett élni. Pirosra festette a körmeit. Abbahagyta az ősz hajfestést.
Könnyű vacsorákat főzött magának a nehéz sült húsok helyett. Virágos párnahuzatokat és színes képeket vásárolt. Virágos növényeket ültetett a kertbe, amelyekre nagyapa allergiás volt, legalábbis ezt állította.
Megkért minket, hogy rendeljünk egy hintaszéket. Ettől kezdve a teraszon ült, és gyönyörű sálakat horgolt ahelyett, hogy a vasalónál vesztegette volna az idejét. Hallgatta a madarak énekét ahelyett, hogy az állandó megjegyzéseket és az örökös dorgálásthallgatta volna. Végül visszanyerte a hangját…
A faluban, ahol élt, sok özvegyember élt, de ő hallani sem akart arról, hogy újra férjhez menjen.
Évekkel később, amikor már nem voltam gyerek, elmesélte nekem a történetét. Most már biztos vagyok benne, hogy boldogan halt meg.
